CKP Hírlevél – 2016.06.28.

2016-06-28
ckp

TÖRTÉNÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN

Újabb módosításcsomag jelent meg a köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és szakképzési hozzájárulási törvényhez. Kivonatos összefoglalóitt . Nagy jelentőségű módosítások:

  • szakmai elméleti tantárgyat oktató tanárnak nem kell pedagógiai végzettség
  • az igazgató a tankerület, ill. a szakképzési centrum egyetértésével a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét, kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján –  az nem világos, hogy ez központi vagy intézményi értékelési rendszer lesz
  • a felnőtt iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyamok száma fele a nappali évfolyamokénak

CKP TÖRTÉNÉSEK

A héten nem volt Akció munkacsoport ülés és Kockás info.

Digitális Oktatás Stratégia konzultáció

21-én megbeszélésre került sor Horváth Ádám, a DOS szakmai vezetőjével. A beszélgetésen a CKP részéről hatan vettünk részt. A beszélgetés alapján úgy ítéltük meg, hogy azokkal az elvekkel, amelyeket a mi követendőnek tartunk a stratégiaalkotás során, Horváth Ádám is egyetért, de javaslatokkal, megfogalmazásokkal segítenünk kell abban, hogy az anyagok ezt minél jobban tükrözzék, és a tanárok szempontjait figyelembe vevő, megvalósítható megoldások kerüljenek a stratégiába és a későbbi implementációba, olyanok, amelyeket nem lehet rossz irányba eltéríteni.

Visszajelzést kaptunk, hogy az OFOE által összefoglalt javaslatokat beépítették a stratégiába.

A CKP felkérést kapott a Miniszterelnöki Hivataltól a stratégia további megvitatásában való részvételre, amely során más civil szervezetekkel együtt személyes konzultációra is sor kerül majd. Az ÜT a felkérést elfogadta.

Szerdán várhatók a javaslatok figyelembe vételével átdolgozott anyagok, amelyeket továbbküldünk a szervezeteknek és a munkacsoportoknak véleményezésre, javaslattételre.

Állásfoglalás a szakképzésről

A szervezetek szavaztak a CKP szakképzéssel kapcsolatos állásfoglalásáról, amely így végleges formát öltött, és hamarosan kiküldésre kerül a sajtónak, az EMMI-nek és még meghatározandó további címzetteknek.

Alaproblémák (rendszerszintű problémák) vitája

A CKP 3. munkacsoportja intenzíven dolgozott és dolgozik a kezdetben “rendszerszintűnek” keresztelt, most már inkább alapproblémáknak nevezett témákban a CKP álláspontjának kidolgozásán. A munkacsoport szavazása után, pontonként adják közre ezeket az eredményeket, hogy a szervezetek is hozzászólhassanak is, és majd valamikor az új tanév kezdetén (szeptember 30-ig) a teljes anyagot el is fogadhassa végleges formájában a Plenáris Ülés.

Várják a javaslatokat a felhasználásra vonatkozóan is.

a) A döntés-előkészítésről, oktatáspolitika formálásról szóló pont

Ezt a pontot kiemelten tárgyaljuk és külön szavazásra bocsátjuk. A CKP javaslataként már most le szeretnénk tenni a minisztérium asztalára, javasolva erről a tárgyalásokat. A szöveg megtalálható itt, de készül egy rövidített változat is. A szervezeti vitában nem volt változtatási javaslat (az anyag lényege korábban már volt CKP-vitán), most a szavazás zajlik. Az anyag megtalálható itt.

A lényeg: Valós társadalmi egyeztetést az oktatásról!

Alapprobléma: Az intézményes nevelés, az oktatás kérdéseiben az oktatáspolitikai és oktatásigazgatási döntések lényegében az érintettek kizárásával zajlanak, nem működnek társadalmi egyeztetési mechanizmusok. A döntések szakmai előkészítése, ha egyáltalán megtörténik, egyoldalú, az érintett szakmai szereplők csak egy kiválasztott része kap bennük szerepet.

b) Finanszírozás

A szervezetek előtt lévő anyag megtalálható itt.

Elkészült a rövidített változat, jelenleg a munkacsoport vitatja.

A munkacsoportban lezajlott az autonómia pont vitája. Jelenleg az önkormányzati szövetséggel való egyeztetés zajlik, utána kerül a szervezetek elé.

Esélyegyenlőség, szegregáció

A munkacsoport megkezdte az Esélyegyenlőség, szegregáció pont vitáját. A vitába szombatig be lehet kapcsolódni.

Jogi megoldások

Folytatódik a TASZ-szal való együttműködés. Eddig a TANOSZ és az alapítványi iskolák részéről jelezték hajlandóságot egy esetleges perben való részvételre. Velük – és az esetleg jelentkező további érdeklődőkkel – a 4-i héten lesz megbeszélés.

Várjuk a problémák jelzését a honlapon .

Hívjátok fel a lehetőségre a figyelemet szervezetetekben és bárhol, ahol véleményetek szerint szükség lehet rá!

ESEMÉNYEK, AKCIÓK

Lezajlott a PDSz szakképzési konferenciája. A beszámoló itt és itt olvasható. Megismerhettük Parragh László elképzeléseit – pl. azt, hogy a szakképzés színvonalát az alapítványi iskolák bezárásával lehet emelni, és hogy mindent megtesznek annak érdekben, hogy már jövőre felmérjék, melyik gyerek mire való, és csak a megfelően teljesítők mehessenek az egyes iskolatípusokba -, Szebedy Tas CKP-val egyező hozzáállását a szakképzés átalakításához, Demján Sándor és Bojár Gábor nézeteit, és Szenes György, Galló Istvánné, Fügedi Beatrix )PDSZ, az NPK szakképzési tagozatának vezetője kritikáját a szakképzés átalakításával kapcsolatban.

A Hivatlanul és a Tanatanék közös szervezésében  beszélgetéssorozat indult a jó gyakorlatokról a Kockás körök részvételével.Beszámoló az első alkalomról itt

Jussunk egyről a kettőre! Gigademonstráció 2016. július 1-jén 18 órától július 2-án 6 óráig a Kossuth téren, a Semmelweis Nap alkalmából.

Az EMMI válaszolt a CSEVE nyílt levelére.