A CKP állásfoglalása Rétvári Bence alternatív valóságáról

2016-11-17
retvarikdnp

A közelmúltban került nyilvánosságra az Európai Bizottság Oktatási és képzési figyelő 2016 című kiadványa, amelyet Rétvári Bence államtitkár kormány győzelmi jelentéseként aposztrofált. A CKP sajtóközleményében rávilágít a Rétvári-nyilatkozat csúsztatásaira, és szakmai anyagaiban elemzi az uniós kiadvány egyes pontjait.

 

A CKP reakciója az Európai Bizottság oktatási jelentésére és Rétvári Bence nyilatkozatára

A közelmúltban jelent meg az Európai Bizottság Oktatás és képzés – 2016 c. jelentése.
A magyar nyelvű összefoglaló itt, a teljes angol szöveg itt olvasható.

Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára sikerként kommunikálta, hogy a kiadvány szerint néhány ponton az európai átlag felettiek Magyarország mutatói, illetve, hogy nőttek az oktatásra fordított kiadások.

A jelentés hangneme azonban egyáltalán nem annyira dicsérő, mint Rétvári nyilatkozatából kitűnik. Ráadásul a statisztikai adatok sok esetben nem tükrözik a valóságos folyamatokat, a pozitív változások sokszor a definíciók, a számítási mód változásából következnek.  A kormányzati kommunikáció sikerként könyveli el azt is, ha egy adat azért jó, mert még nem láthatóak a változtatások negatív hatásai, vagy ha a pozitív mennyiségi változás negatív tartalmi változásokkal jár.

Lássunk néhány példát!

Rétvári sikernek tekinti, hogy Magyarországon a felsőoktatásból és középiskolából kikerülők elhelyezkedési mutatói jobbak az európai átlagnál. De ha ez így van, akkor mi indokolta, hogy a tragikus helyzetre hivatkozva előkészítés nélkül, már az idei tanévtől átalakítsák a szakközépiskolai képzést? Mi indokolja a tanulók átterelését a középiskolából a szakmunkásképzésbe?

Rétvári idézi, hogy nőtt a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők aránya. Azt viszont nem idézi, hogy ez a tendencia hamarosan megfordul, mivel a felsőoktatásba felvettek száma a kormány intézkedései alapján csökkent, és a lemorzsolódás is jelentős.

Hasonló a helyzet a korai iskolaelhagyásnál. A középfokú végzettség nélküli iskolaelhagyók aránya Magyarországon ugyan valóban nem rosszabb az európai átlagnál, de 2013-ig jobb volt annál. Az arány azóta stagnál, sőt, egyes adatok szerint romlik – ezt nem igazán a többiek gyors javulásával szemben azért lehet sikerként kommunikálni. (Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Rétvári „idézetében” a kiadványban közöltnél magasabb európai átlagérték szerepel, hogy a magyar adatot az átlagnál jobbnak lehessen feltüntetni.)

A legfontosabb pozitívnak tekintett adat, hogy az oktatási költések GDP-hez viszonyított aránya nőtt, és meghaladja az uniós átlagot. Sajnos, a jelentésben ez a tétel nehezen ellenőrizhető, mivel nem derül ki a számítás módszertana. Az EUROSTAT, ill. a KSH adatai az idézett adattól lényegesen eltérnek, és magában a jelentésben is van olyan táblázat, amely kisebb – 5,2 helyett 4,6 %-os – GDP-arányos oktatási költést mutat. Nem tudjuk, az értékbe beszámítják-e az európai uniós támogatást, azt azonban látjuk, hogy a növekedés legnagyobb tétele az Egyéb oktatás kategóriában jelenik meg. Ide tartozik például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, a Ludovika Campusra fordított pénz, vagy az OH és az OFI költségei, tehát az oktatás központosításával kapcsolatos feladatokra fordított összegek.

Utolsó példánk arra vonatkozik, hogyan lehet a fogalom-meghatározások megfelelő változtatásával pozitív változást előidézni a statisztikában. A diszlexiások egy nagy része először kikerült a sajátos nevelési igény kategóriából, és állapotuk tanulási zavarként jelent meg, majd a „zavar” szó helyére a „nehézség” került. Ezáltal néhány tollvonással egy súlyos, egész életre kiható zavarral küzdők aránya harmadára csökkent a statisztikában.

Örülnünk kellene annak, hogy a kormány elfogadja a jelentés legfontosabb kritikáját, és elismeri, hogy Magyarországon katasztrofális mértékűek az esélyegyenlőtlenségek. Rétvári azonban ezt is a kormány oktatáspolitikájának igazolására kívánja felhasználni: szerinte ezt a problémát az állami fenntartású, központosított iskolarendszer fogja megoldani. Csakhogy a statisztikai adatok ennek ellentmondanak: számos, az esélyegyenlőtlenségre vonatkozó mutató kifejezetten romlott az iskolák államosítása és a többi központosító oktatáspolitikai intézkedés hatására.  Az sem véletlen, hogy májusban megindult a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt.

Honlapunkon részletesebben reagálunk a kormány állításaira és a jelentés egyes nehezen magyarázható tételeire.

2016. november. 16.

Civil Közoktatási Platform

 

A témával kapcsolatos írásokat megtalálja itt: Az Európa Bizottság oktatási jelentése – van-e oka a kormánynak örülni?.