A kormány a Magyarországért tevékenykedő civilek ellen – nemzetközi sajtótájékoztató a CKP szervezeteit is érintő boszorkányüldözésről

2017-01-14

ngo_russia_560x292A CKP sajtótájékoztatóján a sajtó és a CKP tagszervezetek nagyszámú képviselője előtt Ercse Kriszta, a CKP szóvivője, valamint a közvetlenül, nevesítve is megtámadott két CKP tagszervezet, a Történelemtanárok Egylete és a Tanítanék Mozgalom képviselői, Miklósi László és Törley Kata szólt a kormányzati körökben elharapózott civilellenes kirohanásokkal kapcsolatban.


ckp_128A CKP szóvivő elmondta, hogy a CKP büszke minden tagszervezetére, amely minőségi szakmai munkája és felelős, elkötelezett társadalmi szerepvállalása ellenére egy éppen ellenségképét vesztett kormány támadásának kereszttüzébe került. Felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgároknak és szerveződéseiknek nem a hatalom kegyéből kapott lehetősége, hanem elidegeníthetetlen joga, hogy a saját életét érintő ügyekben véleményt alkosson, nyilvánítson és a közéletben ezeknek megfelelően cselekedjen. Amikor állampolgárok, szervezeteik ezen jogait szabotálják, üldözik az csak az adott hatalom szakpolitikai dilettantizmusáról, közpolitikai alkalmatlanságáról árulkodik.
A Civil Közoktatási Platform a továbbiakban is töretlenül folytatja a közoktatás területén folytatott szakmai tevékenységét. Ebben a belpolitikai boszorkányüldözésben emellett minden olyan civil szervezettel is szolidaritást vállal, amely más területeken kénytelen elszenvedni a mindenkori kormány prokariótáinak gőgjét és vegzálását. (A  videó itt tekinthető meg, a szöveg itt olvasható el.)

tte_logoMiklósi László a Történelemtanárok Egyletének nevében kitért arra, hogy egyesületük ’89-es alapítása óta egyszer sem volt kitéve hasonló kormányzati támadásnak. Egyesületük minden oktatásért felelő miniszternek ( a jelenleginek is) felajánlotta a szakmai együttműködést – a bírálat jogának fenntartásával -, ezért nem tudják mással magyarázni a történteket, mint szigorúan szakmai, az érettségizők történelematlasz-használatával kapcsolatos aláírásgyűjtésüknek éppen egy nappal a kormányzati vádakat megelőző megindításával. Beszédét egy idevágó idézettel zárta: “Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde”. (A  videó itt tekinthető meg.)


x

x

Törley Kata kihangsúlyozta, hogy minden állampolgár civil, amikor egyénként segít embertársain, és akkor is, amikor ugyanezt szervezetek kereteiben teszi. A civil sok esetben az állam el nem látott feladatait “pótolja”, miközben munkájához nemcsak, hogy segítséget nem kap, de nevét a jelen történések szerint szitokszóvá próbálják degradálni. Most különösen fontos, hogy a társadalommal megismertessük, mit is jelent az, hogy civil szféra, másrészt, hogy tudatosítsuk a hatalommal, hogy sokan vagyunk és kiállunk egymásért. Törley Kata ezt követően ismertette a jelenlévőkkel, hogy a Tanítanék 2016. december 19-i hárompontos követeléslistájára a kormánytól semmiféle reakció nem érkezett, ezért a civilek melletti általános kiállással kiszélesített 2017. február 1-i tüntetésre felhívás változatlanul érvényben van. “Civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá” – ismételte a Tanítanék sajtóközleményében foglaltakat. A négyévenkénti választások között is közös ügyeinkről véleményt alkotni, azokba beleszólni, “politizálni menő dolog“. (A  videó itt tekinthető meg.)

A sajtótájékoztató a sajtó, a külföldi és hazai meghívottak közötti kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek során egyebek mellett megfogalmazódott, hogy rovid
az azonban biztos, hogy ez az út nem a most már saját állampolgáraira rontó hatalom útja.