Megalakult az Országos Köznevelési Tanács

2017-11-07
oh logo

Az Oktatási Hivatal szűkszavú közleményt adott ki a "társadalmi szervezettekel való együttműködés erősítése érdekében" újjáválasztott Országos Köznevelési Tanács alakuló üléséről, amelyre 2017. október 20-án került sor. Ahogyan a Közleményben is olvasható, a "testület kiemelt feladati közt szerepel a közneveléssel kapcsolatos döntések előkészítésében való közreműködés, valamint javaslattétel a köznevelést érintő szakmai, tartalmi kérdésekben a Kormánynak." Az Országos Köznevelési Tanács szabályozására vonatkozó, hatályos Kormányhatározat itt olvasható.

Az OKNT- belül a következő bizottságok alakultak meg: 

– Országos Pedagógus-képzési és Továbbképzési Bizottság

– Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek, tanulók Bizottsága

– Köznevelési Környezet Elemző Bizottság

– Tartalomfejlesztési Bizottság 

A szakmai szervezetekhez eljuttatott levelében Bella Tibor,  az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnöke így ír: "arra kaptunk mandátumot, hogy képviseljük a köznevelés területén működő szakmai szervezeteket, a köznevelés bármely területén dolgozó szakembereket. Ennek szeretnénk a legmesszebbmenőkig megfelelni. Forduljanak hozzánk bizalommal, igyekszünk legjobb tudásunk szerint foglalkozni az Önök által felvetett észrevételeikkel, problémáikkal, szakmai javaslataikkal az OKNT ülésein és – ahol tehetjük – azon kívül is.

A CKP él a lehetőséggel: aktuális állásfoglalásainkat – köztük a 2020-tól kötelező B2 szintű nyelvvizsgára vonatkozó kifogásunkat, illetve ajánlásunkat – hamarosan elküldjük az OKNT-hez. 

Az Országos Köznevelési Tanács újonnan megválasztott tagjainak, illetve póttagjainak listáján – az utóbbiak közt – dr. Nahalka István neve is szerepel. Ezúton is gratulálunk!